2017. jan 29.

Miért fontos egy vállalkozás modern megjelenése?

írta: KNB
Miért fontos egy vállalkozás modern megjelenése?

A kis- és középvállalatok ma Magyarország gazdaságának egyik fő pillérei, számuk már több százezernél tart. Ahhoz ,hogy egy vállalkozás, legyen az még csak kezdő, vagy már jól menő, fenn tudja tartani magát, legyen bevétele, ügyfeleket, vásárlókat tudjon generálni láthatóvá kell tennie saját magát. Manapság, az a cég, akinek nincs saját weboldala, az már nem is létezik, s ha az ember többsége így gondolkodik, márpedig így gondolkodik, akkor bizony érdemes azon elgondolkodni, hogy az aktuális munkahelyünket, vagy saját vállalkozásunkat miképp tudjuk láthatóvá, elérhetővé tenni a nagyközönség számára virtuálisan is.

Első lépés az offline világban

Ha még nincs weboldala egy cégnek, akkor is vannak már meghatározó elemei egy cég arculatának, mellyel tud kommunikálni, ilyen például a névjegy, a saját fejléces levelezőpapír, a bélyegző, a cégtábla.
Például a cégtábla, s így a logó kezdőlépései annak, hogy az utcán sétálva is azonosítsanak minket, (vállalkozásokat ) és ne csak egy szimpla épületnek, irodának nézzenek, vagy egy tárgyaláson, kapcsolatfelvételkor emlékezzenek ránk, levelezéskor is a megfelelő helyre soroljanak minket.
Ám, megfontolandó, hogy amíg csak offline, az internet végtelen lehetőségei nélkül próbáljuk felvirágoztatni vállalkozásunkat, vajon konkurenseink az online adta előnyöket már kihasználva, mennyi partnert, ügyfelet, vásárlót csábítanak el magukhoz.

webdesign.jpg

Ha azon kevesek egyike, akiknek még nincs megfelelő arculata

Egy jó arculati elem egy saját logóval kezdődik. Erről leszünk felismerhetők, könnyen beazonosíthatók és megtalálhatók. Nem csak offline fontos, hanem webes megjelenések alkalmával is, ha már van egy weboldalunk, webáruházunk akkor az ügyfelünknek átmenjen az üzenetünk. Ha ránk talál egy potenciális vásárló, kb. 8 másodpercünk van arra, hogy megnyerjük magunknak és minket válasszon, minket szavazzon meg bizalmával és nálunk vásároljon, tőlünk rendeljen.

Egy igényesen felépített weboldal, webáruházon sok múlhat, így nem érdemes ezen a marketing költségen spórolni. Egy kezdővállalkozásnak is nagyon fontos belépő, hogy miként fog a köztudatba bekerülni, egyáltalán megfogja-e találni őt a helyes célcsoport, vagy teljesen másokat fog megszólítani, mint akiket tervezett.
Akár mi is megtervezhetjük a saját logónkat, arculati elemeinket, amennyiben tisztába vagyunk azzal, mi vállalkozásunk célja, kikhez szólunk, persze ehhez egy nagy adag kreativitás is szükséges. Ám mi a helyzet akkor, ha nem ismerjük az aktuális trendeket, nem tudunk bánni a színekkel, a formákkal, ha félünk, hogy rosszul mérjük fel a piacot és olyan megjelenésünk lesz, ami inkább negatív töltésű lehet a látogatóra? Ha már rendelkezünk bizonyos arculati elemekkel, de tudjuk, hogy ennél többre is képesek vagyunk vállalkozásunkkal, ideje megnyomni az újratervezést és új köntösbe öltöztetni megjelenésünket.

Hogyan lesz néhány tollvonásból modern arculati megjelenés?

Először is mielőtt magunk alkotnánk meg a vállalkozásunk, vagy munkahelyünk logóját, cégérét, weboldalainak eszköztárát, promóboxát gondolkodjunk el azon, mit szeretnénk pontosan ezzel elérni. Az biztos, hogy ha már ezen gondolkodunk, akkor láthatóvá szeretnénk tenni cégünket másoknak is. De ami fontos, mit szeretnék ezzel üzenni a külvilágnak? Jegyezzük fel gondolatainkat egy papírra mindazok ismeretében, hogy tudjuk, mivel foglalkozunk, milyen irányba szeretnénk tartani.

Képzeljük el, hogy az utcán sétálva, az internetet böngészve, újságokat lapozva milyen formák, színek jelennek meg leginkább, s ezek ránk illetve ismerőseinkre milyen hatást gyakorolnak. Egyes logók egyszerűségüknél fogva beégtek a köztudatba, mások pedig pont, hogy bonyolultabb tollvonásaikkal azonosíthatóak be legkönnyebben. Minden elem számít, a betűtípusa, mérete, formája, színe, hogy csak a logót említsem, mely akár névjegykártyán is szerepelhet. Ám egy weboldal felépítése több elemből tevődik össze, részletes megtervezést igényel s a kreativitáson túl nem árt, ha értünk a weboldal készítéshez is.

Ha a fontosabb elemeit a vállalkozásunknak tisztáztuk magunkban, és akár már van néhány ötletünk, tervünk, rajzunk a tovább lépésre, kérjük ki szakember véleményét, aki képes modern céges arculatot létrehozni. Ne hagyjuk, hogy konkurenseink jobb, modernebb megjelenése lesöpörjön minket a színről.

Ha teljesen kezdő vállalkozások vagyunk erre a legjobb módszer, ha olyan kreatívot keresünk, aki mindezeket egy kalap alatt eltudja intézni, hiszen egyrészt gyorsabb lesz az ügyintézés, általában kedvezményt is kaphatunk, s nem kell attól félnünk, hogy a különböző arculati elemek eltérőek lesznek egymástól és nem fognak harmonizálni.

Adjunk megjelenésünkre, akár újak vagy már több éves vállalkozók vagyunk, merjünk megjelenni különböző felületeken, s ne féljünk attól, hogy ezek idő és pénzkidobások lennének. Ha mindenképp biztosra akarunk menni, válasszunk hozzáértő webdizájnert, aki otthon van ezek megalkotásában és akár folyamatos kezelésében, karbantartásában is.

 

 

Szólj hozzá

webdesign arculattervezés kezdő vállalkozás céges arculat modern céges megjelenés vállakozás arculata